Slideshow - címoldal

Kép: 
 

Belépés

Jelenlévő felhasználók

Jelenleg 0 felhasználó és 49 vendég van a webhelyen.

Karaván- vakációs gyerekprogram Gyergyó régióban

A Gyulafehérvári Caritas Családsegítő Szolgálata, a Hargita Megyei Tanács keretében működő Szociális és Gyermekvédelmi Igazgatóság támogatásával az idén is színes vakációs programot kínál a vidéken élő gyerekek számára.

A Csodasziget a falumban című Karaván Csíkszereda és Székelyudvarhely környéki falvak után, megérkezett Gyergyószentmiklós környékére is. A program, a gyerekeknek hasznos nyárvégi kikapcsolódást, valamint így az iskolakezdés elején vidám ráhangolódást jelentett.

A program I-VIII. osztályosoknak szólt, de szivesen fogadtuk a más korú gyerekeket is.

A Karaván először  Remetén Csutakfalvára majd Szárhegyre, Csomafalvára végül pedig Újfaluba látogatott, ahol a helyi iskolákat illetve kultúrházakat töltötte be a vidám gyerek zsivaly. A program reggel 10-től d.u 18 óráig tartott, ahol különböző játékokat, vetélkedőket, hasznos foglalkozásokat és a Harmopan pékség jóvoltából közös étkezést is biztosíthattunk a gyerekeknek. Lehetőségük volt a kreativításuk kifejezésére, a közösségi élmény valamint a csapatban való együttmükődés megtapasztalására. A program lebonyolításában a munkatársak mellett lelkes önkéntesek segédkeztek.

Hozzászólások

Nincs hozzászólás!